Miféle szél-cibálta, groteszk madárijesztő bukkan fel a hajladozó szőlőtökék között, seregélyeket, rigókat el nem riasztó, zörgeti konzervdoboz magányát, mereszti az égre lyukas kalpagját, valamint keresztre feszített karjait, súlytalan, osztályrésze a kies rög, még éjszaka is figyelmezteti bensője, elesettsége felcsigázza, mert ő konokul belemélyed a földbe, abba a földbe, ahová belehelyezték, s ami szükségében is élteti, ügyel a határmezsgyére, az ég távlataira,
      és most virgonc szélúrfik lemeztelenítették, s átengedték az idő kényének, az időnek, az ordasfarkas szívinfarktusnak, a pokol- és mennyrögöknek - a kis- és nagy vérkör eleven áramlataiban, míg cibálja a szél a várakozás és indulat között.